A mai nap volt az utolsó, a holnapi lesz az első

A mai nap volt az utolsó, a holnapi lesz az első

Katát keresem

2020. január 08. - napikata

Egészen pontosan 2019. július 27-e óta dédelgetem annak a gondolatát, hogy elindítok egy új blogot a már meglévő mellett. Hogy honnan tudom ennyire pontosan, hogy ez volt a napja? Ekkor hoztam létre a blog.hu-n a malaclekvárt. Nagyon sokszor éreztem késztetést arra, hogy a túlsúllyal kapcsolatban megosszam a gondolataimat, hiszen érintett vagyok a témában igencsak erőteljesen, de a már meglévő blogom témájával bármennyire is próbáltam összeegyeztetni, sehogy sem ment. Így született meg annak a gondolata, hogy bár krónikus időhiányban szenvedek, de az írásra mindenképpen  időt akarok szakítani, mivel valamilyen formában ki kell jönnie azoknak a gondolatoknak vagy emlékeknek amik a kövérségem miatt születtek és ott élnek bennem jó mélyen, elraktározva.

 

lekvar_nagy.jpg

 

A névválasztás egy spontán félrehallásból született. Egy kedves volt kolléganőm épp a barackbefőzésről mesélt, és a baracklekvár szót sikeresen malaclekvárnak hallottam. Mivel amúgy is gondban voltam az új blog névválasztásával, azonnal jött a szikra, hogy nekem a malaclekvár tökéletes lesz. :) Néha szelektíven hallok, de legalább most egy nagyszerű név keletkezett belőle. Most bármennyire is nem szeretem, még lekvár vagyok és nincs mit szépíteni rajta, de bizonyos tekintetben malac is.

Így január elején teljesen aktuális a leltár, így most elmesélem Nektek, hogy az én leltári összesítőmön egészen pontosan mik is szerepelnek. Nézzük csak! Van itt közel 35 év, 4 gyerek és ha mindenféle okos indexet számolunk, akkor több mint 30 leadnivaló kiló. Az elhatározás már sokszor megszületett bennem, hogy megszabaduljak a fölös kilóimtól, azonban valami mindig közbejött, ami miatt vagy megtorpantam a fogyásban vagy letértem arról a sárga kikövezett útról és visszatértem a régi súlygyarapító szokásaimhoz, aminek köszönhetően, gyakorlatilag sikeresen le is gyalultam az addig elért eredményeimet. Azonban december 24-én nemcsak a kis Jézus született meg, hanem bennem az elhatározás is, hogy én nem szarakodok tovább, és pontot teszek mostmár az i-re, LEFOGYOK. Bármi történik is, ezúttal se visszafordulni, se megtorpanni nem fogok és addig küzdök míg azt nem érzem, hogy jól érzem magamat a bőrömben, ha fene fenét eszik akkor is.

Nem tudom a nők hány százaléka jár még abban a cipőben amiben én is tipegek lassan 35 éve, de nincsenek emlékeim arról, hogy milyen csinosnak, vékonynak lenni. Bocsánat a megfogalmazásért, de fingom sincs róla.  Augusztusban 35 éves leszek és nem tudom milyen érzés az, amikor szeretem azt az embert, aki a testemben él. Aki mióta az eszemet tudom hol kicsit kevesebb, hol jóval több zsírral van borítva, mint ami valaha is egészségesnek lett volna mondható. Tudom, hogy január van és ilyenkor gyakorlatilag nincs olyan nő, aki ne fogadta volna meg, hogy a., 2020-ban le fog fogyni, b., 2020-ban fogyni fog valamennyit. Az előbb említett a., és b., pontok között tízen- akár huszon kiló különbségek is lehetnek. Mivel nekem annál a mennyiségnél nagyobb a súlyfeleslegem, mint ami a b., pontba bekategorizálható én így masszívan az a., pontba tartozó nők táborát gyarapítom. De ezúttal ez nem csak egy fogadalom, ami pár hét próbálkozás után tovaillan, ez most egy olyan elhatározás, amitől jelenleg eltántoríthatatlannak érzem magamat. Ki akarom szabadítani a háj fogságából azt a kislányt, akit először a nagymamája zárt oda, később ő saját magát kárhoztatta erre. Szeretni akarom őt, ismerni akarom őt, büszke akarok lenni rá. Részben már most is büszke lehetnék erre a testre, hiszen óvott és "összerakott" négy gyönyörű és egészséges gyereket, de egyenlőre még nem megy. Holott így belegondolva azért már ez sem kis teljesítmény tőle. 2020. január elsején azzal érzéssel vágtam bele az életmódváltásba, hogy nem szeretem magamat, de akarom és szentül hiszem, hogy fogom, hiszen évtizedek óta sanyargatom. Éppen itt az ideje, hogy jóban legyünk végre egymással.

 

blog-lets-start-the-journey.jpg

 

Soha nem értettem, hogy azok, akik életmódváltásba fogtak miért hívják ezt a folyamatot journey-nek. Ugyan mitől lenne már a fogyás az? De csak most értettem meg, hogy mitől is utazás ez az utazás. Olyan ez az egész életmódváltás, mint egy belső El Camino. Egy túra vagy ha úgy tetszik utazás magaddal, magadban, magad felé. Én kérem alásan december 24-én elővételben megvettem a jegyemet erre az útra és január 1-én fel is szálltam arra a járgányra, ami elvisz a végállomásig, hiszen én csak akkor fogok leszállni róla, ha célba értünk. Mind a 108,6 kilóm itt van velem és visszük közösen a kövér kislánnyal, akit folyamatosan csúfoltak az iskolában, a gimnazistával, aki a kutyának se kellett, a nővel, akinek 21 évesen mégiscsak akadt párja és az anyával, aki 4 gyereket szült. Ne izguljatok, nem vagyok skizo, az előbb felsorolt személyek mind-mind egy-egy fontos részét jelentik az életemnek.

Tudom, hogy tizenkettő egy tucat már a meglévő blogok száma, amik vagy már évek óta foglalkoznak a témával vagy abban a hajóban eveznek mint én is most, és a január szelében bontogatják vitorláikat. Ezt a blogot elsősorban arra szánom, hogy kiírjam magamból a saját történetemet és  beszámoljak Nektek az utazásomról, míg meg nem érkezek a végállomásra. Igyekezni fogok hetente többször is életjelet adni magamról és beszámolni Nektek arról, hogy éppen hol tartok. Remélem lesznek olyanok, akiket inspirálok vagy éppenséggel motiválok és csatlakoznak ők is erre a belső utazásra önmaguk felé. 

Neked van már jegyed?

ticket-png-free-download.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://malaclekvar.blog.hu/api/trackback/id/tr3315399496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása